| Summary: | A dolgozatom célrendszere a kutatásom során két fő célkitűzésből épült fel. Ezek a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és az öngondoskodási hajlandóság megítélése valamint a kitöltők aggodalmának mérése a jövőbeli anyagi biztonságával kapcsolatban. További célom volt a kitöltők megtakarítási döntési viselkedését felmérni reprezentatív kérdőíves megkérdezés alapján. A kutatásom alapján elmondható, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát négy fő probléma veszélyezteti, amelyek megoldása, illetve a problémák mértékének csökkentése nélkül az ország nyugdíjrendszere fenntarthatatlanná válhat, azonban ha a nyugdíjrendszer nem is omlik össze a közel jövőben, a nyugdíjak vásárlóértékének radikális csökkenésével számolni lehet. A kutatási kérdések a kitöltők jövőbeni anyagi helyzet iránti aggodalmának és a megtakarítási attitűdjének vizsgálatát célozták meg. A kutatás eredményeképp kiderült, hogy a kitöltők több mint a fele eléggé aggódik a jövőbeli anyagi helyzete miatt, közülük is inkább a nők. Az aggodalom mértéke pedig az idővel párhuzamosan nő, ezzel is bizonyítható, hogy az emberek többségének valóban nagy szüksége lenne az öngondoskodásra. Az öngondoskodás eszközeivel stabil anyagi helyzetet teremthetnek maguknak. A kutatásom alátámasztja, hogy az öngondoskodási termékek kapcsán az emberek elég jól informáltak, ám az, hogy valaki hallott valamely termékről, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy tisztában van annak jellemzőivel, felhasználhatóságával. A pénzügyi ismeret hiánya miatt sokan, sok esetben súlyos árat fizetnek. Megállapítottam, hogy a tipikus pénzügyi termékeket a nagy többség ismeri, ennek ellenére csupán kis hányada használja azokat. Ennek okai azok lehetnek, hogy az emberek bizalmatlanok a megtakarítási termékek kibocsátóival szemben, nincs hitük a hosszú távú intézményekben, abban, hogy a befektetett, félretett megtakarítások nem vesztik el az értéküket az évtizedek alatt és az adott termékek költségessége is meghatározó döntési tényező. Ezen felül az én véleményem szerint az öngondoskodás nagyban függ az állam szerepvállalásától is. Az öngondoskodásnak nagyobb szerephez kell jutnia a jövőben, mivel a mai rendszer szét fogja feszíteni a kereteit. Előbb-utóbb nem lesz mód akkora méretű központi rendszert fenntartani, amely az elvonások szintjét is elfogadható, elviselhető szinten tartja. Ezért az államnak elemi érdeke, hogy előrelépés történjen ezen a területen. Ahhoz, hogy az emberek tudatosabban kezeljék, pénzügyeiket az államnak be kell avatkoznia, méghozzá az az iskolákon keresztül lehetne ezt felgyorsítani. A megtakarítási képességek hiányát állami intézkedésekkel kéne csökkenteni. Kisebb elvonásokra van szükség, több pénzt kellene az emberek zsebében hagyni Meg kell teremteni az igényt is az öngondoskodásra Az államnak kéne a befektetési környezetet az emberek számára megbízhatóbbá és vonzóbbá tenni. Az államnak szabályozó és ellenőrző szerepkörében óriási feladata és felelőssége, hogy az intézményrendszer átláthatóan, hatékonyan és versenyszerűen működjék, hogy az ügyfelek ne gyanakvással forduljanak a kötelező rosszhoz, a bankhoz, biztosítóhoz, alapkezelőhöz stb. Elő kell segíteni és kontrollálni a rendszer működését jó törvényekkel és működőképes, hiteles felügyelettel, segíteni kell abban, hogy kialakuljon az emberek bizalma az intézmények több évtizedes működésében. Amennyiben ez megtörténne a magyarok öngondoskodási attitűdje javulhatna.
|
|---|