| 520 |
3 |
|
|a A következőkben olvasható szakdolgozat címe „Járműszimulációs szoftverben futtatott szcenárió alapján történő vezérlés megvalósítása valós eszköz alkalmazásával”, amely már önmagában részben definiálja a dolgozathoz kapcsolódó gyakorlati feladat tartalmát. Ez a feladat egy olyan demonstrációs eszköz megvalósítása volt, mellyel bemutatható egy, a mai igényekre specializálódott járműipari szimulációs szoftver valós eszközök vezérléséhez használható lehetőségei. Munkám során igyekeztem olyan eszközt választani, mint hardveri elem, ami elegendő bonyolultsággal rendelkezik a vezérlés látványos megvalósításához, és felépítésében hasonlít egy olyan járműre, mely a szimulációban foglal helyet, ezáltal biztosítva a megfelelő vezérlőjeleket az eszköz számára. A kigondolt, illetve megvalósított vezérlési mód, a lehetőségekhez mérten jó alapot nyújthat a későbbiekben a szoftver valós méretű járművel történő összeköttetéshez. Jelen szakdolgozat első felében részletezem a témával kapcsolatos szakirodalmi áttekintést, melyben többek között az önvezető járművek történelmi előzményei, az autonóm vezetés szintjei, valamint az iparban használatos szimulációs szoftverekkel kapcsolatos fogalmak kerülnek részletesebb bemutatásra. Ezt követően, bemutatom a megvalósított vezérlést, illetőleg a felhasznált szimulációs és hardver eszközök működését, módosításait és a vezérlésben betöltött szerepét. Dolgozatom végén az elkészült vezérlés ellenőrzését is végrehajtom szimulációban és valós környezetben végzett mérések segítségével. Utóbbi esetén az általam fejlesztett mérő eszközt is bemutatom.
|