| Summary: | Dolgozatom témaválasztásának legfőbb indoka, hogy szeretném bemutatni azon munkavállalók nehézségeit, akik munka mellett főiskolai/egyetemi levelező szakon végzik tanulmányaikat, feltételezve, hogy egyáltalán találnak munkahelyet ezen elfoglaltságuk mellett. Komoly feladat összeegyeztetni a munkahelyi teendőket, a hétvégi órákon való részvétellel. Ezt tetézi vizsgaidőszakokban a felkészülésre, valamint a vizsgákra kivett szabadságok sokasága. A munkaadók többsége nem nézi jó szemmel a hiányzásokat. Az előzőeken felül súlyosbítja a helyzetet, hogy a vállalatok nagy része kevésbé ismeri el a levelezős szakon megszerzett diplomát a nappalival szemben. Így a munkakeresési/vállalási nehézségeket, a levelezős hallgatók munkahelyi és főiskolai/egyetemi elnyomását, továbbá a levelezős diploma kisebbrendűségére fennálló helyzetét kutattam Zala és Vas megyében. /Természetesen tekintsünk el az orvos és hasonló képzésektől, amit lehetetlen lenne elvégezni levelező képzésen./ Szakirodalom hiányában személyes interjúkkal jártam a kérdéskör végére. Beszélgettem cégek munkaügyi vezetőivel, főiskolai/egyetemi oktatókkal, hallgatótársakkal, és online kérdőívet is készítettem levelezős hallgatóknak. Összegezve a kapott válaszokat észrevehető, hogy a cégektől nyert információk szöges ellentétben vannak az oktatóktól, a hallgatótársaktól és az online kérdőívnél kapott eredményekkel. Természetesen, elképzelhető, hogy pont beleválasztottam azokba a cégekbe, ahol tényleg kapnak támogatást a munkavállalók, akik emellett levelező képzésen próbálják megszerezni a diplomájukat. Bár valószínűleg erre elég csekély az esély, inkább csak jó színben szerették volna feltüntetni magukat. A céges interjúk során kapott válaszokból az derülne ki az olvasó számára, hogy több cég mindenben támogatja a levelező hallgató-munkavállalóikat (tandíj, pótszabadság, utazási költség), míg más cégek kevésbé. Nagyrészt csak a rendes szabadságok vizsgaidőszakban történő kivételének engedélyezése említhető meg, esetleg még az egyéni munkarend lehetősége. Azonban ennek az 5 cégnek a bemutatása nem fedi le a valóságot, amit a többi interjú tökéletesen bemutat. A hallgatótársaimtól kapott válaszokat összegezve, mégsem olyan csodás a helyzet a munka világában, mint, ahogy azt cégek elmondták. Természetesen egyik hallgatótársam sem dolgozik a megkérdezett cégeknél, így nem biztos, hogy párhuzamot lehet vonni, de azért érdekes, hogy mennyire eltértek a hasonló kérdésekre kapott válaszok egy cég munkaügyesétől és egy megkérdezett munkavállalótól. Pont az ellenkezője szinte az összes eredménynek. A valóságban, az esetek 90%-ában nincsenek egyéni munkarendek, nincs tandíjfizetés, se utazási költségtérítés, nincsenek pótszabadságok, sőt, semmilyen szintű támogatást nem nyújtanak a cégek a levelezőn tanuló munkavállalóiknak. Van, mikor még a rendes szabadságaikat sem vehetik ki a vizsgáikra, helyette inkább felmondanak a munkavállalónak, vagy már fel sem veszik az adott munkára a hétvégi órákon való részvételek miatt. Persze, mint mindenhol, itt is vannak kivételek, de a számuk elenyésző. Nagyon sok nehézséggel kell szembesülnie egy levelezőn tanuló hallgatónak, aki emellett főállású munkavállaló is. Nemcsak a munka világában nem kap támogatást, de még a főiskola sem biztosítja a megfelelő hátteret, hogy legalább ott ne ütközzenek falakba a tanuló-munkavállalók. Jobban kellene értékelni, és odafigyelni az ilyen emberekre, mind munka, mind főiskola terén. Határozottak, céltudatosak, terhelhetőek, kitartóak, erősek, okosak, szorgalmasak, tudásra vágynak, lojálisak, elvégzik a rájuk bízott feladatokat még iskola és család mellett is. A bennük lévő húzóerőt észre kellene vennie a cégeknek. A nappali kontra levelezős diploma megítélésének nem is szabadna felmerülnie, mint megkülönböztetési forma. Az oktatók válaszaival is ugyanúgy egyetértek, mint a hallgatóktól kapott eredményekkel. Mivel közülük is több olyan oktató van, aki korábban, vagy a mostani főiskolai munkája mellett, szintén levelező képzésen végzi a következő diplomáját, mester vagy doktori képzését. Így ők megtapasztalják mindkét oldalról az elemzett témát. Ők egyszerre oktatók és hallgatók is. Tehát a szakdolgozatom szempontjából a leghitelesebb válaszok az övüké. Az oktatóknál jobban nem látja át senki a követelményeket, az elvárásokat, az elbírálást, a megítélést. A válaszaikból tisztán kiderül, hogy a levelezős diploma is ugyanannyit ér, mint a nappalin szerzett okmány. Ugyanaz a tananyag, ugyanazok a követelmények, a beadandók, a vizsgák, a vizsgák elbírálása. Viszont levelezőn annyival nehezebb, hogy egyénileg kell felkészülni a vizsgákra, míg nappalin erre van egy-egy féléven belül heti több előadás, konzultáció is. Tehát itt is bebizonyosodott az, hogy ugyanolyan mértékben kellene elfogadni a levelezőn szerzett diplomát, mint a nappali képzésen megkapott okmányt, mivel ugyanannyit ér! A kérdőíves kutatás eredménye az oktatókkal és a hallgatótársakkal történt interjúk válaszait nagymértékben tükrözi. Mind a követelmények, elbírálás, vizsgák, mind a munkahelyi nehézségek tekintetében. Tehát az oktatók, a hallgatók, és az idegen személyek tapasztalata és véleménye is ugyanaz, vagyis a levelezős diploma ugyanannyit ér, mint a nappalis, sőt, a levelezős képzés mellé még szakmai gyakorlat is társul. Sajnos azonban a munkahelyek ezt még mindig nem így kezelik, de több oldalról is bebizonyosodott, hogy nincs igazuk, mikor valakit a levelező képzésen szerzett diplomája alapján ítélnek meg, és helyezik háttérbe egy nappalissal szemben. Remélhetőleg ez a megítélés az évek múlásával lassan rendeződik a munkaadók részéről is, és a levelezős diplomát is teljes értékű oklevélként fogják kezelni, mivel az is!
|
|---|