520 |
3 |
|
|a Dolgozatomban azt tárgyalom, hogy a szakmai gyakorlati helyemen, a Zala Elektro Kft.-nél, hogyan lehet bevezetni hatékonyan és sikeresen egy ERP rendszert. Mivel 2018-at írunk, így a mai üzleti életben elengedhetetlen olyan fontos információk naprakész megléte, amik nélkülözhetetlenek egy sikeres vállalat életében, ahhoz, hogy versenyben tudjon maradni versenytársaival szemben és üzleti/piaci előnyre tudjon szert tenni. Ezért vált fontossá, hogy egy megbízható, jól működő és hatásos rendszer legyen bevezetve, ami segíti a dolgozókat és megkönnyíti a munkájukat, ráadásul fontos információkat is nyújt a vezetők számára. Gyakorlati időm alatt fontos volt, hogy megfigyeljem és megértsem a cégen belüli folyamatokat és működéseket, ezen kívül azt, hogy mik a napi teendők és mivel foglalkoznak a dolgozók nap mint nap. A gazdasági osztályon segítettem is a feladatok elvégzésében. Ezen felül az én feladatom lett, hogy keressek olyan magyar partner cégeket, akik ennek a vállalatirányítási rendszernek a bevezetésével foglalkoznak. Ezt a feladatot sikeresen el is végeztem. Beszéltem partner cégekkel és szerveztem bemutatókat/prezentációkat, amikor a cégek képviselői lejöttek a Zala Elektrohoz és 1,5-2 órában bemutatták a program működését a gyakorlatban. Ezt természetesen megelőzte olyan párbeszéd, amikor be kellett mutatnom a cégen belüli folyamatokat és tevékenységeket. Mivel ezek alapján tudták összeállítani a prezentáció alatt szereplő modulok bemutatását. Ezen kívül bemutatom a dolgozatomban, hogy hogyan történik egy ERP rendszer bevezetése, milyen folyamatokon kell keresztülmenni és milyen lépései vannak a bevezetésnek. Ez azért fontos, mert egy ilyen rendszer bevezetése nagyon sok időt vesz igénybe, általában 6-12 hónapot, és ha nincs megfelelően megtervezve a bevezetés, akkor a vállalatnak nagy hátrányt, több idő és pénz költséget fog jelenteni, aminek senki sem örülne. Ez azért van így, mert ezek a rendszerek minden esetben cégre vannak szabva, ezért elengedhetetlen a folyamatos audit és kommunikáció megléte.
|