| Summary: | Dolgozatom témáját alapvetően eddigi tapasztalataim és a képzésen tanultak inspirálták. Úgy gondolom, hogy a vezetés témája mai napig nem tekinthető lerágott csontnak, hiszen akár vezetőként, akár beosztottként, mindenképpen érintett az emberek nagy része. Meggyőződésem, hogy munkahelyünkön több időt töltünk, mind a családunkkal. Semmiképpen sem elhanyagolható, sem a munkavállaló, sem pedig a beosztott szemszögéből, tehát ennek az időnek a minősége. Amikor a témát választottam, már körvonalazódott ugyan, de akkor elképzelni – véleményem szerint – még senki sem tudta, hogy milyen komoly is a pandémiás helyzet. Mely még inkább megerősít a coaching, valamint coaching szemléletű vezetés létjogosultságában. Igyekeztem lényegre törően, a számomra fontos momentumokat összegyűjteni, kiemelni dolgozatomban. Felállított hipotézisemet, - úgy érzem - az élet is igazolta, soha nagyobb szükség nem volt coaching szemléletű vezetőkre, mint napjainkban. Szerencsére rengeteg szakirodalom áll rendelkezésre, amiket nem csupán dolgozatomban lehetett hasznosítani, hanem rengeteget tanultam belőlük, illetve rádöbbentettek az élethosszig tartó tanulás fontosságára, valamint arra, hogy minél többet tanulok, annál inkább nő azon ismeretek, felismerések száma, hogy mennyi minden az, amit még nem tudok. Óriási várakozással álltam neki a képzésnek, azzal a hittel, hogy a végére coach leszek. Összegezve az elmúlt két félévet, illetve időszakot, kijelenthetem, hogy nem a „papír” tesz coach-csá. Sőt! Az elmúlt két félév perspektívát adott, identitást, önismeretet, egyúttal bebizonyítva azt is, hogy mindig hajlamosak vagyunk alábecsülni saját teljesítményünket. Hiszem, hogy az élethosszig tartó tanulás felismerése a coaching szemléletű vezetéshez is nagyon fontos momentum. Köszönettel tartozom tanáraimnak, csoporttársaimnak, családomnak, konzulenseimnek
|
|---|